Egyéjszakás kaland: 4 ok, amiért a nő nem élvezi (18+)

Mint mindenben, úgy az egyéjszakás kalandokban is találhatunk kivételeket, tehát az alábbi állítások nem minden esetben lesznek igazak az összes nőre. Ugyanakkor akadnak olyan okok, amik miatt egy nő még akkor is rosszul élheti meg a kalandot, ha te mindent beleadtál.

Nem feltétlenül lesz orgazmusa

Mint tudjuk, a legtöbb nő nem élvez el hüvelyi úton, vagy ha mégis, általában nem az első alkalommal. Ugyanakkor a heves és vad egyéjszakás kalandok nem feltétlenül arról szólnak, hogy keressük a megfelelő pózt, ingerlési erősséget, vagy perceken keresztül arról beszélgetünk, mire vágyna a másik.  Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a nő ne élvezné magát az aktust, messze nem csak az orgazmus okozza a gyönyört. Persze azért nem árt, ha ő is eljut a csúcsra, mert a későbbiekben tudat alatt csalódott lehet magában, az egész együttlétben, hiszen beadta a derekát, pedig annyira „meg sem érte”.

Nem passzoltok össze az ágyban

Nem csupán az orgazmus hiánya teheti tönkre a hölgy hangulatát, az aktus maga is rosszul sülhet el. Az első alkalom mindig zsákbamacska, és nem csupán a nők részéről.  Van, hogy egyszerűen sehogy sem passzolunk össze a másikkal, mindegy, mit teszünk. Sajnos ez nem derül ki sem a beszélgetés, sem a csókolózás során, tehát nem lehet előre tudni, mire vállalkozunk.  Természetesen a tartalmasnak induló kapcsolatokat illetően talán még fájóbb, ha a másik egyáltalán nem azt nyújtja az ágyban, amit megszoktunk, vagy amit szeretnénk, de az egyéjszakás kapcsolat is a feledhető kategóriába tartozik, ha az összhang teljesen hiányzik.

Könnyen szerelembe eshet

Természetesen messze nem csak rossz érzéseket és emlékeket válthatnak ki a nőkből az egyéjszakás kalandok, van, amikor soha odáig nem tapasztalt élményeket zsebelnek be a hölgyek.  Ha minden stimmel, összepasszoltok, sikerül eljutni a csúcsig, és még szimpatikusak is vagytok egymásnak, akkor a nő hajlamos lehet azt hinni, hogy megtalálta az igazit.  Persze volt már rá példa, hogy az egyéjszakás kalandból szövődött a legnagyobb szerelem, de ha részedről szó sincs érzelmekről, akkor meglehetősen kínos és fájdalmas helyzetbe keveredhetsz – a hölgyről már nem is beszélve.

Előítéletekkel kell megküzdenie

Végül, de nem utolsó sorban, még ha buta előítélet, akkor is igaz, hogy a nőket folyton lealacsonyítják, ha egyéjszakás kalandba keverednek. Ez az ellenérzés akár a szeretkezés egészére is kihathat, és így könnyen ellehetetlenítheti a kellemes ellazultságot és persze az orgazmust.  Ha a kiszemelt nem tud teljesen túllépni ezen a tényen, mások véleményével foglalkozik, akkor garantáltan nem sikerül majd jól az éjszakátok. Mindazonáltal jól tudjuk, hogy a nők gyakran hajlamosak környezetük véleményére támaszkodni, a legkevésbé sem szeretnék, ha egójuk, megítélésük csorbát szenvedne.

Mit lehet tenni?

Nyilván senkit sem akarunk lebeszélni az egyéjszakás kalandokról, aki nem vehető rá ilyesmire, az úgysem fog részt venni benne semmilyen körülmények között.  Férfiként túl sok mindent nem tehetsz az ügy érdekében azon felül, hogy megpróbálod a maximumot nyújtani és arra törekszel, hogy a hölgy hasonlóképpen élvezze az együttlétet. Persze, mint írtuk, ez is járhat némi hátránnyal, de arra fel kell készülni, hogy a nők sokkal inkább érzelmi alapon működnek.  A tisztesség érdekében minél előbb tisztázd vele, hogy ez ennyi volt és nem több, ne ringasd hamis reményekbe, ha jól láthatóan többet szeretne.

(Forrás: men.hu)

A cikket a potencia növelők szakértője a MrPotencia.hu tette közzé.